Az izzítás, normalizálás, kioltás, temperálás és felületmódosító hőkezelés után a kovácsolás hőkezelési torzulást okozhat.

A torzulás kiváltó oka a kovácsolás hőkezelés során fellépő belső feszültsége, vagyis a kovácsolás hőkezelés utáni belső feszültsége a belső és külső hőmérséklet-különbség és a szerkezeti átalakulás különbsége miatt megmarad.

Ha ez a feszültség a hőkezelés során egy bizonyos pillanatban meghaladja az acél folyáshatárát, az a kovácsolás torzulását okozza.

A hőkezelés során keletkező belső feszültség magában foglalja a hőfeszültséget és a fázisváltozási feszültséget.

1. A termikus feszültség
Amikor a kovácsolást felmelegítik és lehűtik, a hőtágulás és a hideg összehúzódás jelensége kíséri. Ha a kovácsolás felületét és magját különböző sebességgel hevítik vagy hűtik, ami hőmérséklet-különbséget eredményez, a térfogat tágulása vagy összehúzódása is eltér a felületétől és a magétól. A hőmérséklet-különbség miatti eltérő térfogatváltozások által okozott belső feszültséget termikus feszültségnek nevezzük.
A hőkezelés során a kovácsolás hőfeszültsége elsősorban a következőképpen nyilvánul meg: a kovácsolás felmelegítésekor a felületi hőmérséklet gyorsabban emelkedik, mint a magé, a felületi hőmérséklet magas és kitágul, a maghőmérséklet alacsony és nem tágul. , ekkor a felületi nyomófeszültség és a magfeszítő feszültség.
A diatermia után a maghőmérséklet emelkedik, és a kovácsolás kitágul. Ezen a ponton a kovácsolás térfogatnövekedést mutat.
A munkadarab hűtése, a felület gyorsabban hűl, mint a mag, felületi zsugorodás, a szív magas hőmérséklete a zsugorodás megakadályozása érdekében, húzófeszültség a felületen, a szív nyomófeszültséget produkál, bizonyos hőmérsékletre hűtve a felület lehűl, már nem húzódik össze, és a folyamatos összehúzódás következtében fellépő maglehűlés, a felület nyomófeszültség, míg a húzófeszültség szíve, a lehűlés végén kialakuló feszültség továbbra is a kovácsoláson belül van és ún. a maradék feszültség.

2. Fázisváltási stressz

A hőkezelés során a kovácsolt anyagok tömegének és térfogatának változnia kell, mert a különböző szerkezetek tömege és térfogata eltérő.
A kovácsolás felülete és magja közötti hőmérsékletkülönbség miatt a felület és a mag közötti szöveti átalakulás nem időszerű, így a belső feszültség akkor keletkezik, ha a belső és külső tömeg- és térfogatváltozás eltérő.
Ezt a fajta belső feszültséget, amelyet a szöveti átalakulás különbsége okoz, fázisváltozási stressznek nevezzük.

Az acél alapszerkezeteinek tömegtérfogata ausztenites, perlit, szesztenites, troosztit, hipobainit, edzett martenzit és martenzit sorrendben nő.
Például amikor a kovácsolást lehűtik és gyorsan lehűtik, a felületi réteg ausztenitből martenzitté alakul, és a térfogat kitágul, de a szív még mindig ausztenit állapotban van, megakadályozva a felületi réteg tágulását. Ennek eredményeként a kovácsolás szíve húzófeszültségnek, míg a felületi réteg nyomófeszültségnek van kitéve.
Ha tovább hűl, a felület hőmérséklete csökken, és már nem tágul, de a szív térfogata tovább duzzad, miközben martenzitté alakul, így a felület megakadályozza, így a szív kompressziós igénybevételnek van kitéve, és a felülete húzófeszültségnek van kitéve.
A csomó lehűtése után ez a feszültség a kovácsolás belsejében marad, és maradék feszültséggé válik.

Ezért az oltási és hűtési folyamat során a hőfeszültség és a fázisváltozási feszültség ellentétes, és a kovácsolásban maradó két feszültség is ellentétes.
A termikus feszültség és a fázisváltozási feszültség együttes feszültségét kioltó belső feszültségnek nevezzük.
Ha a kovácsolásban a maradék belső feszültség meghaladja az acél folyáshatárát, a munkadarab képlékeny deformációt okoz, ami a kovácsolás torzulását eredményezi.

(tól: 168 kovácsolt háló)